Letölthető jelentkezési lap és szülői nyilatkozat az oldal alján található.
Társastánc tábor
Időpont: 2021. június 28. – július 2. (minden nap 08:00-tól 16:00 óráig, érkezés 7:45-től)
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ
Célcsoport: 6-18 éves korosztály
A gyerekek foglalkoztatása életkor szerinti két csoportban zajlik. A tábor folyamán lesznek játékos mozgásfejlesztő feladatok, táncos kihívások, vetélkedők, bevezető órák a modern társastánc alapjaiba.
A nap reggeli tornával indul, majd csapatjátékokkal, koreográfiák tanulásával és egyéb mozgáshoz, tánchoz köthető foglalkozásokkal telik.
Lesz közös fagyizás, és amennyiben lehetséges, az egyik délután strandolás.
A tábor végén a gyerekek közösen egy rövid bemutató előadást tartanak a szülőknek a héten tanultakból.
A tábor célja, hogy megszerettesse a gyerekekkel a zenére történő mozgást, valamint szeretnénk, ha minél többen kedvet kapnának a társastánchoz, és a következő tanév kezdetén bekapcsolódnának tánctanfolyamainkba vagy akár versenytáncos közösségünkbe.
Részvételi díj:
25.000 Ft étkezéssel együtt
Biztosított étkezés: tízórai, ebéd, uzsonna
Táborvezető: Meszlényi Viktória és Jenei Éva
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Csikós Nóra: 06 20 269 23 01
Meszlényi Viktória: 06 30 626 10 05
meszlenyiviktoria@gmail.com
Színpadra fel! – BETELT
Időpont: 2021.június 28. – július 2.
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ
Célcsoport: 10-14 éves korosztály
A tábor során a gyerekek a színészmesterség, a drámajátékok és a színpadi mozgás elemeivel ismerkedhetnek meg játékos formában. A tábor végére egy kis jelenet bemutatására készülünk.
A két oktató hol együtt, hol egyedül foglalkozik a gyerekekkel. Ismerkedési és bizalomjátékok. Csapatépítés és drámajátékok.
Részvételi díj: 20.000 Ft.
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető:
Kerepeczki Nóra és Kontos-Harcsa Boglárka
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Kerepeczki Nóra: 06 20 444 0190
Kontos-Harcsa Boglárka: 06 30 824 5877
Mese tábor
Időpont: 2021. július 5–9.
Helyszín: Nagyrét 1550 – Arany-ló Alapítvány
Célcsoport: 5-9 éves korosztály
Idén Mese táborunk új helyszínre költözik. A mesék köré szerveződő programjainkat most egy gyönyörű tanya világában élhetik át a gyerekek.
A sok játék és az önfeledt szórakozás idén sem marad el, kézműves foglalkozásokat, sport- és kreatív vetélkedőket is tartunk majd – mindezt a szabad levegőn, hatalmas zöld területen.
Részvételi díj: 18.000,- Ft
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Endreffy Petra
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Endreffy Petra: 06 20 407 6868
Mágikus tábor – BETELT
Időpont: 2021. július 12–16.
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ
Célcsoport: 10-13 éves korosztály
Ezen a héten elrepítjük a gyerekeket Harry Potter mágikus világába, ahol egy fantasztikus szerepjáték kalandban lehet részük. A gyerekek az első percben egy kitalált, meseszerű, kalandokkal teletűzdelt történetbe csöppennek, és az összes program ennek a történetnek a jegyében zajlik.
Te is régóta vágytál rá, hogy a Roxforton tanulhass? Most eljött az idő, jelentkezz táborunkba!
Részvételi díj: 20.000,- Ft
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Endreffy Petra
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Endreffy Petra: 06 20 407 6868
Pósteleki Időutazó tábor
Időpont: 2021. július 12–16., 2021. július 19–23.
Helyszín: pósteleki szabadidőpark
Célcsoport: 6-11 éves korosztály
A tábort Gévai Csilla meseíró és illusztrátor és Koródi Eszter, a Fiúról Apára Program egyik vezetője tartja, akik környezettudatos gondolkodásra buzdítják a gyerekeket, megmutatják, hogyan maradjunk egészségesek egy cseppet sem egészséges világban és praktikus tanácsokat adnak a zöld
jövő építéséhez.
Gondolkoztál már azon, hogy mit csinálnál, ha lenne egy időutazó iránytűd? Hova utaznál vele? A múltba vagy a jövőbe?
Képzeld el, hogy a táborunkban belepillanthatsz a múltba és megtervezheted a jövőt! Milyen lehetett régen a Wenckheim-kastélyban élni? Régen lovaskocsival, most biciklivel… de mivel utazzunk a jövőbe?
És vajon mit találunk ott? Lenne kedved jövőt teremteni velünk?
Unod már, hogy a gyermeked arcát legtöbbször monitor és telefon fényétől megvilágítva látod?
Környezettudatosságra tanító tábor drámapedagógiai eszközökkel. Meseírás (a tábor kerettörténetének megírása), sok játék, beszélgetés, szerepjáték, játékos vetélkedők, rajzolás, kézműveskedés, kisállat simogatás. Egy kütyümentes tábor távol az elektronikától, de közel a természethez és a civilizációhoz.
A tábor tematikája:
A tábor létszáma: 20 fő (alsótagozat, 6-11 év)
A tábor időtartama: A napközis tábor 8-17 óráig tart, a foglalkozások és programok 9-16 óra között valósulnak meg.
A gyermekeknek háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) biztosítunk.
A tábor díja: 35 000 Ft, a jelentkezés 10 000 Ft előleg befizetésével történik.
Jelentkezési határidő:
Első tábor: 2021. június 30.
Második tábor: 2021. július 7.
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Endreffy Petra: 20/407-6868
Békés megyei színjátszó tábor
Időpont: 2021. július 25. – augusztus 1.
Helyszín: Szeghalom Várhely Ifjúsági Tábor
Célcsoport: 13-18 éves korosztály
Ez a Te táborod, ha érdekel a színjátszás és szeretsz szerepelni. Színészmesterség-, ének- és táncórák alatt sajátíthatod el mindazt, amit egy Csabai Színistúdiósnak tudnia kell. Ez után pedig alkalmad nyílik arra, hogy tagja légy egy remek közösségnek egész évben.
A táboron való részvétel előzetes meghallgatáshoz kötött.
A tábor mellett szabadstrand működik.
Részvételi díj: 38.000 Ft
Biztosított étkezés: napi háromszori étkezés (reggeli, ebéd, vacsora)
Táborvezető: Fazekas Lili
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Fazekas Lili: 06 20 438 0196
Bűvész tábor
Időpont: 2021. augusztus 2–6. /BETELT/
Helyszíne: Csabagyöngye Kulturális Központ
Célcsoport: 8-13 éves korosztály
A varázslótanoncok a bűvész táborban megismerkedhetnek ámulatba ejtő trükkökkel, a bűvészek gondolkodásmódjával, ezen kívül fejlődik a kézügyességük, az kommunikációs készségük, és gyakorolják a
nyilvános beszédet.
A trükkökhöz szükséges kellékeket megkapják, illetve részben ők maguk készítik el, így a tanultakat mindig az adott napon már otthon is be tudják mutatni.
Gyertyán Balázs, bűvész és Burai Milán, mentalista vezeti be a gyerekeket a szemfényvesztés világába.
Részvételi díj: 28.000 Ft
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Endreffy Petra
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Endreffy Petra: 20/407-6868
Bűvész tábor
Időpont: augusztus 9–13.
Helyszíne: Csabagyöngye Kulturális Központ
Célcsoport: 8-13 éves korosztály
A varázslótanoncok a bűvész táborban megismerkedhetnek ámulatba ejtő trükkökkel, a bűvészek gondolkodásmódjával, ezen kívül fejlődik a kézügyességük, az kommunikációs készségük, és gyakorolják a
nyilvános beszédet.
A trükkökhöz szükséges kellékeket megkapják, illetve részben ők maguk készítik el, így a tanultakat mindig az adott napon már otthon is be tudják mutatni.
Gyertyán Balázs, bűvész és Burai Milán, mentalista vezeti be a gyerekeket a szemfényvesztés világába.
Kezdőknek és haladóknak egyaránt!
Részvételi díj: 28.000 Ft
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Endreffy Petra
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Endreffy Petra: 20/407-6868
Horgász tábor
Időpont: 2021. augusztus 9–13.
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ
Célcsoport: 8-12 éves korosztály
A táborba olyan 8-12 éves gyerekeket várunk, akik szeretnek
horgászni, vagy szeretnének megismerkedni ezzel a remek rekreációs
tevékenységgel, hobbival.
A tábor célja, hogy a gyerekek új horgászmódszerekkel ismerkedjenek meg, csiszolják az eddig megszerzett tudásukat, új horgászbarátságok szülessenek, mindemellett szeressék, tiszteljék a vízparti környezetet, óvják és vigyázzanak rá.
Délelőttönként a Csabagyöngye épületében töltjük hasznosan az időt,
beszélgetünk horgászmódszerekről, vizekről, halakról, filmeket nézünk,
majd ebéd után az Élővíz-csatorna partján próbáljuk ki a megszerzett
ismereteket halfogás reményében.
A tábor utolsó napján egy házi horgászversenyt is rendezünk.
Részvételi díj: 20.000 Ft
Biztosított étkezés: napi háromszori étkezés
Táborvezető: Balázs Viktor
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Balázs Viktor: 06 20 947 0726
A tábor jelentkezésének feltétele, hogy a gyermek rendelkezzen a horgászathoz szükséges okmányokkal.
Egészséges és finom tábor
Időpont: 2021. július 5–9.
Helyszín: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Célcsoport: 8-14 éves korosztály
A tábor témája az egészséges életmód, azon belül a mozgás és az
egészséges táplálkozás megismertetése és megszerettetése a
gyermekekkel. Megismerkednek a vega, a glutén- és a laktózmentes
táplálkozással.
A táborozók a bevásárlástól az alapanyagokon át az étel elkészítéséig és dekoratív tálalásáig részt vesznek a teljes folyamatban.
Részvételi díj: 19.000 Ft/teljes hét, vagy 4.000 Ft/nap
Biztosított étkezés: tízórai – ebéd – uzsonna
Táborvezető: Salló Szonja
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Pető Ibolya: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Tel.: 06 20 615 6767, E-mail: jaminaikozhaz@gmail.com,
petoibolya@csabagyongye.com
Örömmel fogadjuk a glutén- és/vagy laktózmentes táplálkozást folytató gyermekeket.
Táncos torna tábor
Időpont: 2021. július 12–16.
Helyszín: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Célcsoport: 6-14 éves korosztály
A Táncos torna táborba a mozogni, táncolni szerető gyerekeket várjuk. A foglalkozások a résztvevők mozgáskultúráját, mozgáskoordinációját, egyensúlyérzékét, ritmusérzékét fejlesztik.
A tábor végén a szülőknek bemutatót tartanak a tanult koreográfiákból.
Aki megszereti, szeptembertől csatlakozhat a Jaminai Közösségi Ház
Táncos torna csoportjához és heti rendszerességgel folytathatja ezt a
mozgásformát a Közösségi Házban.
Részvételi díj: 19.000 Ft
Biztosított étkezés: tízórai – ebéd – uzsonna
Táborvezető: Salló Szonja
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Pető Ibolya: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Tel.: +36 20 615 6767, E-mail: jaminaikozhaz@gmail.com,
petoibolya@csabagyongye.com
Digitális fotózás tábor
Időpont: 2021. július 26–30.
Helyszín: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Célcsoport: 10-14 éves korosztály
A táborban megismerkednek a digitális fotózás alapjaival a gyermekek: a fényképezés elméletével és gyakorlatával, a képkomponálás alapjaival, fotós titkokkal, fogásokkal.
A gyakorlati foglalkozásokon fotóséta keretében az elméletben tanultak gyakorlása történik. A tábor végén digitális fotókiállítás keretében
bemutatják alkotásaikat a szülőknek.
A részvétel feltétele, hogy digitális fényképezőgéppel rendelkezzenek a jelentkezők és a tábor idejére hozzák magukkal.
Kérjük, akinek van, a buszbérletét is hozza magával!
Részvételi díj: 19.000 Ft/teljes hét, vagy 4.000 Ft/nap
Biztosított étkezés: tízórai – ebéd – uzsonna
Táborvezető: Katona Péter
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Pető Ibolya: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Tel.: +36 20 615 6767, E-mail: jaminaikozhaz@gmail.com,
petoibolya@csabagyongye.com
Apró séf és kézműves tábor
Időpont: 2021. július 19–23.
Helyszín: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Célcsoport: 6-12 éves korosztály
A tábor ideje alatt egyszerű, az általuk ismert és szeretett ételeket tanulják meg elkészíteni a gyerekek. Lehetőségük lesz még zöldséget hámozni, tésztát keverni-kavarni és megtanulni teríteni is. Mindezt kreatív foglalkozások, kézművesség, játékok teszik teljessé.
Részvételi díj: 19.000 Ft/teljes hét, vagy 4.000 Ft/nap
Biztosított étkezés: tízórai – ebéd – uzsonna
Táborvezető: Kovács Katalin
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Pető Ibolya: Jaminai Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 101.
Tel.: +36 20 615 6767, E-mail: jaminaikozhaz@gmail.com,
petoibolya@csabagyongye.com
Horgásztábor 1.
Időpont: 2021. június 21–25.
Helyszín: Lencsési Közösségi Ház
Célcsoport: 8-14 éves korosztály
„A horogkötéstől a halfogásig” – a résztvevők megismerhetik a Körösökben előforduló halfajokat, valamint a horgászatukhoz szükséges eszközök összeállítását és használatát sajátíthatják el a közös horgászatok alkalmával az Élővíz-csatornán.
A tábor elméleti anyaga megegyezik horgászvizsgára felkészítő tanfolyamok témaköreivel.
Részvételi díj: 15 500 Ft/fő/hét
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető:
Takács Péter, szakmai vezető: Takács István
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Takács Péter: 66/456-177, Féja Géza tér 1., lencsesikozhaz@gmail.com
https://www.facebook.com/LencsesiKH/
A foglalkozások naponta 8:00-tól 16:00-ig tartanak.
Gyermekfelügyelet 7:30-tól 16:30-ig.
Jelentkezési határidő: június 14.
Varázsecset tábor
Időpont: 2021. június 21–25.
Helyszín: Lencsési Közösségi Ház
Célcsoport: 8-14 éves korosztály
A hét folyamán sokféle anyagra festhetünk. Készítünk egyedi pólót saját
tervezésű mintával, majdani titkokat rejtő dobozokat, csodálatos színű mécseseket. De batikolunk is.
Megtanuljuk az arc- és a selyemfestés alapjait, de hozhatsz régi sámlit,
képkeretet, amit újjávarázsolunk a varázsecsetünkkel.
Részvételi díj: 15 500 Ft/fő/hét
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Takács Péter, szakmai vezető: Ujj Éva
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Nagy Emese: 66/456-177, Féja Géza tér 1., lencsesikozhaz@gmail.com
https://www.facebook.com/LencsesiKH/
A foglalkozások naponta 8:00-tól 16:00-ig tartanak.
Gyermekfelügyelet 7:30-tól 16:30-ig.
Jelentkezési határidő: június 14.
Fotósuli tábor
Időpont: 2021. június 28. – július 2.
Helyszín: Lencsési Közösségi Ház
Célcsoport: 12-18 éves korosztály
A résztvevők tematikusan egymásra épülő foglalkozásokon a digitális
fotózás elméleti és gyakorlati ismereteit sajátíthatják el szakmai vezetők
közreműködésével.
A táborban való részvétel feltétele, hogy a jelentkezők rendelkezzenek digitális fényképezőgéppel, amit a tábor ideje alatt magukkal hoznak.
Részvételi díj: 15 500 Ft/fő/hét
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Takács Péter, szakmai vezető: Barabás Ferenc
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Takács Péter: 66/456-177, Féja Géza tér 1., lencsesikozhaz@gmail.com
https://www.facebook.com/LencsesiKH/
A foglalkozások naponta 8:00-tól 16:00-ig tartanak.
Gyermekfelügyelet 7:30-tól 16:30-ig.
Jelentkezési határidő: június 21.
Csingilingi tábor
Időpont: 2021. június 28. – július 2.
Helyszín: Lencsési Közösségi Ház
Célcsoport: 8-14 éves korosztály
Készíts saját, egyedi ékszereket, öltözködési kiegészítőket! Ékszerek,
hajdíszek gyöngyből, gyapjúból, textilből, meglepő kiegészítőkkel, hogy a
nyár ragyogó színeit és kincseit viselhesd!
Többféle technikával ismerkedhetsz meg a hét folyamán. Kipróbálhatod a gyöngyszövést, a nemezelést, a zsugorkázást, a gyöngyfűzést, a különféle csomózásokat, fonásokat, a süthető gyurmát és így tovább.
Részvételi díj: 15 500 Ft/fő/hét
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Takács Péter, szakmai vezető: Ujj Éva
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Nagy Emese: 66/456-177, Féja Géza tér 1., lencsesikozhaz@gmail.com
https://www.facebook.com/LencsesiKH/
A foglalkozások naponta 8:00-tól 16:00-ig tartanak.
Gyermekfelügyelet 7:30-tól 16:30-ig.
Jelentkezési határidő: június 21.
Horgásztábor 2.
Időpont: 2021. július 5–9.
Helyszín: Lencsési Közösségi Ház
Célcsoport: 8-14 éves korosztály
„A horogkötéstől a halfogásig” – a résztvevők megismerhetik a Körösökben előforduló halfajokat, valamint a horgászatukhoz szükséges eszközök összeállítását és használatát sajátíthatják el a közös horgászatok alkalmával az Élővíz-csatornán.
A tábor elméleti anyaga megegyezik horgászvizsgára felkészítő tanfolyamok témaköreivel.
Részvételi díj: 15500 Ft/fő/hét
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető: Takács Péter, szakmai vezető: Takács István
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Takács Péter: 66/456-177, Féja Géza tér 1., lencsesikozhaz@gmail.com
https://www.facebook.com/LencsesiKH/
A foglalkozások naponta 8:00-tól 16:00-ig tartanak.
Gyermekfelügyelet 7:30-tól 16:30-ig.
Jelentkezési határidő: június 28.
Újrahasznos tábor
Időpont: 2021. július 5–9.
Helyszín: Lencsési Közösségi Ház
Célcsoport : 8-14 éves korosztály
Tevékenységünket az újrahasznosítás témakörére építjük. Nem is hinnénk, hogy mennyi mindent készíthetünk egy régi farmerből, egy kiürült befőttes üvegből vagy egy parafadugóból.
Olló, tű, cérna, madzag, néhány gyöngy és a kinőtt farmerből csodás ajándék, izgalmas ajtódísz készíthető, mint ahogy a parafadugóból kedves állatfigurát alkothatunk, a kiürült üvegek hangulatos mécsesekké válnak, ha a varázsecset megérinti őket.
Részvételi díj: 15 500 Ft/fő/hét
Biztosított étkezés: ebéd
Táborvezető:
Takács Péter, szakmai vezető: Ujj Éva
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Nagy Emese: 66/456-177, Féja Géza tér 1., lencsesikozhaz@gmail.com
https://www.facebook.com/LencsesiKH/
A foglalkozások naponta 8:00-tól 16:00-ig tartanak.
Gyermekfelügyelet 7:30-tól 16:30-ig.
Jelentkezési határidő: június 28.
Fafaragó tábor
Időpont: 2021.július 12–16.
Helyszín: Arany János Művelődési Ház – Mezőmegyer (Tűztorony)
Célcsoport: felnőtt kézműves tábor – gyermekeknek csak szülői felügyelettel 10 éves kortól ajánlott
Fafaragó tábor Ungor Zoltán faműves vezetésével. A kézi fafaragás alapjaiba kóstolhatunk bele az alapoktól egészen a térbeli faragásig.
A tábor ideje alatt eszközöket és alapanyagot minden résztvevő számára
biztosítunk. Az elkészült munkákból a tábor végén kiállítást szervezünk.
Részvételi díj: 20 000 Ft /2 vagy több gyermek esetén kedvezményt adunk/
Biztosított étkezés: ebéd és uzsonna
Táborvezető: Lengyelné Zalai Erika és Ungor Zoltán
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Zalai Erika: 06 20 257 4739
megyerimuvhaz@gmail.com
Honfoglaló tábor
Időpont: 2021. július 19–23.
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ Arany János Művelődési Háza,Békéscsaba, Kossuth u.1.
Célcsoport: 7-14 éves korosztály
A honfoglalás kora, a történelem iránt érdeklődő gyermekeket várjuk izgalmas programokkal. Közösen jurtát állítunk, íjászkodunk, vívunk,
megismerkedünk a korabeli öltözetekkel és fegyverekkel.
Délelőttönként a korra jellemző kézműves technikákat próbáljuk ki,
mint például a nemezelés, bőrművesség vagy a lemezdomborítás.
Részvételi díj: 20 000 Ft /Két vagy több gyermek esetén kedvezményt biztosítunk/
Biztosított étkezés: ebéd és uzsonna
Táborvezető: Lengyelné Zalai Erika és Ungor Zoltán
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Lengyelné Zalai Erika: erika.zalai@gmail.com
Tel.:20/2574739
1848-as tábor
Időpont: 2021. július 26–30.
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ Arany János Művelődési Háza, Békéscsaba, Kossuth u.1.
Célcsoport: 7-14 éves korosztály
A történelem és a hagyományok iránt érdeklődő gyerekeket várjuk ebbe a táborba, ahol megismerkedhetnek a 1848-as időszak életmódjával és történelmével.
A fiúkat a Károlyi-honvédek tanítják katonáskodni. Eközben a lányokat korabeli ruhákba öltözve a különböző báltermi táncokra, szokásokra és hímzésre tanítjuk.
A tábor kirándulással zárul, ahol a Békéscsabán és Gyulán a korhoz kapcsolódó helyszíneket járjuk végig.
Részvételi díj: 20 000 Ft /Két vagy több gyermek esetén kedvezményt biztosítunk/
Biztosított étkezés: ebéd és uzsonna
Táborvezető: Lengyelné Zalai Erika és Ungor Zoltán
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Lengyelné Zalai Erika: erika.zalai@gmail.com
Tel.:20/2574739
Bőrműves tábor
Időpont: 2021. augusztus 9–13.
Helyszín: Arany János Művelődési Ház – Mezőmegyer (Tűztorony)
Célcsoport: gyermekeknek 10 éves kor fölött ajánlott
Bőrműves tábor Éber Tamás bőrműves mester vezetésével. A bőrművesség alapjaiba kóstolhatunk bele a fűzésektől egészen a domborított festett tárgyak elkészítéséig.
A tábor ideje alatt eszközöket és alapanyagot minden résztvevő számára biztosítunk. Az elkészült munkákból a tábor végén kiállítást szervezünk.
Részvételi díj: 20 000 Ft /2 vagy több gyermek esetén kedvezményt adunk/
Biztosított étkezés: ebéd és uzsonna
Táborvezető: Éber Tamás és Zalai Erika
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Zalai Erika: 0620 257 4739
megyerimuvhaz@gmail.com
Jó játék a textil tábor
Időpont: 2021. június 21–25.
Helyszín: Meseház, Békéscsaba, Békési út 17.
Célcsoport: 5-10 éves korosztály
A Meseházban idén is várjuk nyári táborainkkal a vakáció ideje alatt a
szabadidő vidám, tartalmas és élvezetes eltöltésére vágyó gyerekeket.
Kellemes környezetben, napsütéses udvaron, árnyas diófa alatt, kis létszámú csoportban, a szülők munkaidejéhez igazodva, különböző
élményközpontú tematikával készülünk a nyárra.
E heti fő témánk a textil. Készítésének mozzanatait, használatának módjait mutatjuk be játékos formában. Textil zsebi figurák készítése, szövés szövőkerettel, saját maskara készítése, textilfestés, nyomdázás
és más variációk.
Részvételi díj: 20 000 Ft
Biztosított étkezés: tízórai, ebéd, uzsonna
Táborvezető: Veres Krisztina
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Veres Krisztina: mesehaz@mesehaz.hu
Meseház: +3666326370
Mobil: +36204440140
A tábor max. 15 fő részvételével indul.
Jó játék a papír tábor
Időpont: 2021. június 28. – július 2.
Helyszín: Meseház, Békéscsaba, Békési út 17.
Célcsoport: 5-10 éves korosztály
Ezen a héten a papírral foglalkozunk. Témánk a papírmerítés, papírmasé, kasírozás, origami, papírrepülő, papírmakett készítése. Mindez sok-sok játékkal fűszerezve.
Részvételi díj: 20 000 Ft
Biztosított étkezés: tízórai, ebéd, uzsonna
Táborvezető: Veres Krisztina
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Veres Krisztina: mesehaz@mesehaz.hu
Meseház: +3666326370
Mobil: +36204440140
A tábor max. 15 fő részvételével indul.
Jó játék a figura tábor
Időpont: 2021. július 5–9.
Helyszín: Meseház, Békéscsaba, Békési út 17.
Célcsoport: 5-10 éves korosztály
E hét témája a figura. Programunkban kabalafigurák, társasjáték, bábok készítése, önismereti játékok és előadás létrehozása szerepel.
Részvételi díj: 20 000 Ft
Biztosított étkezés: tízórai, ebéd, uzsonna
Táborvezető: Veres Krisztina
Kapcsolattartó neve, elérhetősége:
Veres Krisztina: mesehaz@mesehaz.hu
Meseház: +3666326370
Mobil: +36204440140
A tábor max. 15 fő részvételével indul.
A JELENTKEZÉSI LAP IDE KATTINTVA TÖLTHETŐ LE
A SZÜLŐI NYILATKOZAT PEDIG INNEN