február 14. (szerda) 19.00
Queen Symphonic
Queen Symphonic
Helyszín: Csabagyöngye
Időpont: 2024. február 14. (szerda) 19.00

QUEEN.

Igen, alapesetben a Brit Királynő

Aztán jött egy zenekar, aki nem kis szerénységgel megáldva ezt a nevet választotta és ért a csúcsra, áttételesen fogalmazva szintén felült a trónra és ott is ragadt mindörökre.

Akkori ellenlábasaik próbálták negligálni, hogy az, amit ők csinálnak csak egy operett rock, de a sikerek, a népszerűség azóta is töretlen Freddy Mercury halála után is.

Állócsillaggá váltak.

A Queen napjainkban reneszánszát éli, a banda zenei hagyatékát sokan, sokféleképpen dolgozták fel különböző produkciókkal.

Queen Symphonic sok tekintetben kiemelkedik a sorból, erről pedig a hazai közönség most újra meggyőződhet, hisz erre a produkcióra összeállt a legjobb magyar Queen tribute zenekar a CRAZY LITTLE QUEEN TRIBUTE BAND és a crossower műfajban már sokszor bizonyított (Neoton, Hooligans, Karthago, Pink Floyd Symphonic koncertek) SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR.

A premier Debrecenben a Református Nagytemplomban volt– Anyák napja – tiszteletére, de azóta már számos helyen , nagy számú közönség előtt került bemutatásra – hatalmas sikerrel.

A koncerten sorra elhangzanak a hihetetlenül gazdag Queen életmű világslágerei, a We Will Rock You, a Bohemian Rhapsody, a Radio Ga Ga, a We Are The Champions, az A Kind of Magic, a Who Wants To Live Forever, a Killer Queen, a Don’t Stop Me Now vagy éppen a Somebody to Love.

Jegyárak: 10 990 Ft, 9 490 Ft, 7 990 Ft, 6 490 Ft
Jegyek kaphatók a Csabagyöngye Kulturális Központban, valamint a tixa.hu oldalon.