április 21. (csütörtök) 19.00
Musicalduett koncert
Musicalduett koncert
Időpont: 2022. április 21. (csütörtök) 19.00

Hajtmann Ildikó és Endrész Ferenc musicalkoncertje
Zongorán közreműködik: Gál Csaba


A három művész, nagysikerű operaduett előadása után egy újabb, népszerűnek ígérkező vállalkozásba fogott.
Világhírű musicalek dallamaiból összeállított műsorukban olyan slágerek hangzanak el, melyek az eredeti darabok történetétől függetlenül is megállják helyüket a Tavaszi Fesztiválon. A dalok mély érzelmeket, tartalmakat közvetítenek. Előadásuk kiérlelt komolyzenei jártasságot, kivételes énektechnikai tudást követelnek, s voltaképp a közönség szórakoztatása mellett ez a zenei igényesség volt az előadók másik célja.
Külön kihívást jelentett a kíséret szerepének megváltoztatása.
A nagyzenekarral szemben, jelen esetben , csupán egy zongora szól.
E tény viszont az est erősségévé válik, hiszen még inkább középpontba kerül ezáltal a dal, a szöveg, az énekes előadásmóddal a mély érzelmek. Mindez, a zongora intimitást adó hangjainak kíséretében.
Az estet színesíti Kővári Emese hegedű, Belicza Károly szaxofon játéka és az Acid Jazz Dance Company Tánc Egyesület közreműködése, Botta Tibor vezetésével.

Jegyárak:
Elővételben: 2900 Ft
Helyszínen 3400 Ft
Jegyek kaphatók a Csabagyöngye Kulturális Központban, valamint online:
https://www.ticketportal.hu/event/MUSICALDUETT-KONCERT