Zicho Viktor – „Az egyenlítőn és a sarkkörön túl” című előadása
Viktor szenvedélyes sziklamászó, hegymászó, kerékpáros utazó, hobbija a fotózás és a videózás. Kerékpáros expedícióit úgy viszi végig, hogy a fenntarthatóság és az ökoturizmus hirdetését tűzi ki célul.
Egy nagyon nehéz és hosszú expedíció ötlete lebegett a szeme előtt, amihez egy többlépcsős felkészülésre volt szüksége. Meg akarta tudni, hogyan teljesít közel 6000 m magasságban bringáját a hátán cipelve egy meredek hegyoldalban, és hozzá kellett szoktatnia magát a hosszú távú, hidegben való bringázáshoz. Ennek megfelelően úgy döntött, hogy az Indiai óceán partjától felbringázik a Kilimandzsáró csúcsára, majd pedig hazatérése után a kontinentális Európa legészakibb pontját, a Nordkappot vette célba téli körülmények között. Az előadáson megismerhetjük az expedíciók kalandjait, azt, hogy a kihívások, nehézségek leküzdéséhez hogyan merített erőt az extrém körülmények között.
A belépés díjtalan!