fbpx
március 12. (szombat) 11.00
Impro Fesztivál
Ingyenes
Impro Fesztivál
Helyszín: Csabagyöngye
Időpont: 2022. március 12. (szombat) 11.00

Jó vagy rögtönzésben? ? Akkor gyere és imprózz velünk 2022. március 12-én (szombaton) 11 órától a Csabagyöngye Kulturális Központban! ?A békéscsabai Féling Színház a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Magyar Szín-Játékos Szövetség támogatásával újra birtokba veszi a Csabagyöngye színpadát, ahol a fesztiválra nevezett csapatok megmutathatják, hogy impróban ők bizony verhetetlenek. 
?Hogy néz ki egy Impro Feszt? ?
A négyfős csoportok 4-6 különböző improvizációs feladatot kapnak. Csak a játékvezető ismeri előre a feladatokat, így miután elhangzott egy-egy feladat ismertetője, a csapatoknak 10 perce lesz felkészülni a 3 perces játékra. A csapatok a felkészülési időben kitalálják a történetet, a szereplők közötti kapcsolatokat és kiosztják a szerepeket, majd az esetenként kisorsolt sorrend szerint mutatkoznak be a „produkciók”. Ez persze nem kőbevésett, hiszen ahogy a név is mutatja, ez ízig-vérig impró.
A részletes játékszabályok és feladatok a helyszínen hangzanak majd el.
Az egyes feladatokat a zsűri pontozással értékeli, majd ennek alapján alakul ki a végső sorrend.
Ki jelentkezhet ❓
Diák- (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók 4-4 fős csapatokban, határainkon innen és túlról. (Tipp: készüljetek fantázianévvel, amiről megismerik majd a csapatotokat!)
Egy kis ízelítő az elmúlt évek témáiból: ??
? négy előre megadott mondatot kellett történetté fűzni úgy, hogy csak ezek a hangozhattak el, mindegyik más-más szereplő szájából
? újsághíreket kellett „eltáncolni”
? négy tárgyat kapott a négy szereplő, ezek felhasználásával kellett egy történetet eljátszani
? 3 perces zenei részletre és egy verssorra kellett mozgásszínházi improvizációt készíteni
A fergeteges alakítások persze nem maradnak elismerés nélkül! A fesztiválon három díjat osztunk ki:
? Arlecchino díj (arany)
? Brighella díj (ezüst)
? Pulcinella díj (bronz)
Ráadásul a díjazottak továbbjutnak az országos Impró Fesztiválra, amely Gödöllőn kerül (időpont később!) megrendezésre.
? Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba, Széchenyi utca 4.)
Szervező: Steinwender József – tel.: 20/938-99-06
Játékvezető: Formanek Csaba.
⏰ Jelentkezési határidő 2022. febr. 27. (24:00 óra) ⏰
Ide várjuk a jelentkezéseket: felingszinhaz@gmail.com és/vagy a steinwender.jozsef@gmail.com
A központi kiírás itt olvasható: http://users.atw.hu/…/IMPRO_kiiras_OK_2022_03_12.doc