fbpx
Minőségpolitika

2011-ben intézményünk négy tevékenységi területen szerezte meg a „Minősített Közművelődési Intézmény Cím”-et, majd 2013-ban a közművelődés minőségfejlesztését mentoráló Budapesti Művelődési Központ után az országban másodikként „Közművelődési Minőség Díj” kitüntetésben részesült. Ez volt az az alap, melyre a 2015-2020 közti minőségfejlesztési céljainkat és tevékenységünket építettük.

Minőségfejlesztési munkánkban nagy hangsúlyt kapott a szabályzataink felülvizsgálata, kiterjesztése, hiszen új kihívásokkal kellett szembenéznünk, így a folyamatszabályozási törekvéseinket meg kellett erősítenünk, s reagálnunk kellett a gyakorlat változásaira. Változáskezelési tevékenységünk aktív és kielégítő volt, így folyamatosan javítottunk a rendezvényszervezéshez kapcsolódó belső kommunikációs gyakorlatunkon, teremnaptári rendszerünk működtetésén, statisztikai nyilvántartási rendszerünkön.

2016-ban célul tűztük ki, hogy egy teljes körű minőségfejlesztési önellenőrzés során újból megfeleljünk a Közművelődési Minőség Cím követelményrendszerének. Mivel az újraminősülésnek nem volt gyakorlata eddig, ezért a Nemzeti Művelődési Intézettel leegyeztetve, az országban elsőként próbáltuk megvédeni minősített címeinket, és újabbakkal kiegészíteni azok sorát, számszerűsítve 6 tevékenységi területtel.

2017 novemberében két vizsgálatunk is volt, egy fenntartói pénzügyi, és egy főhatósági szakmai, melyeknek jegyzőkönyvei ajánlásokat tartalmaztak számunkra, s melyeket értékelnünk kellett, és intézkedési tervet készítettünk mindkettőre. Ezek az intézkedési tervek jelentős hatással voltak 2018-as működésünkre mind gazdálkodástechnikai, mind szakmai feladat-ellátási szinten, mind minőségfejlesztési feladataink meghatározásában. 2018 májusában egy úgynevezett követő auditáció során ismételten fejlődő tendenciát mutatott intézményünk, az év nyarán pedig, az országban elsőként pályáztunk arra, hogy megvédjük az intézmény 2013-ban megszerzett „Minőség Díj”-át, mely kulturális intézményi kategóriában a legmagasabb állami elismerés, s melyből évente egyet ad ki az EMMI. A novemberi auditációs eljárás során, minden gazdasági nehézségünk ellenére sikeresen vettük az akadályokat, teljesítettük a kiírás feltételrendszerét, s így 2019 januárjában, a Magyar Kultúra Napján, új intézményünk hatodik születésnapján, az országban elsőként ismét az aranytábla birtokosaivá válhattunk.

Továbbá 2021. évben ismételten méltón szereztük meg 6 tevékenységi területen a „Minősített Közművelődési Intézmény Címet”.