fbpx
Közösségek

Művészeti közösségek

Békés Megyei Szimfonikus Zenekar

Időpont, gyakoriság: zenei projektek szerint

Vezető: Sándor Ottó egyesületi elnök, Uhrin Viktor koncertmester

Kapcsolattartó: Paulikné Tóth Krisztina

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar működési helyszíne a Csabagyöngye Kulturális Központ. Kiemelt együttműködés alapján projektvezérelt időszaki próbáikhoz, valamint produkcióik sikeréhez kulturális rendezvényszervezői és háttér-kiszolgáló tevékenységgel járulunk hozzá. A zenekar egész estés nagykoncertjei komolyzenei kínálatunkban előkelő helyen szerepelnek. A szimfonikusok kamaraformációi 2020-ban Békés megye több településén is minisztériumi programtámogatás keretében fellépéseket terveznek, így ezen kapcsolódó felkészülést is kiszolgálja intézményünk.

Bartók Béla Kórusegyesület

Időpont, gyakoriság: hetente, szerda: 18.30-21.00

Vezető: dr. Jároli Józsefné elnök, Perlaki Attila karnagy, művészeti vezető

Kapcsolattartó: Paulikné Tóth Krisztina

A Bartók Béla Vegyeskar több évtizede a város kiemelt énekkara, működésüket önálló civil szervezeti formában végzik, elismert művészeti vezetőjük közel másfél évtizede Perlaki Attila zenepedagógus, karnagy. A kórus 2020-ban is intézményünk falai között folytatja munkáját, a Csabagyöngye heti rendszeres összkari és szólampróbáikhoz termeket biztosít, számukra pénzügyi háttér-tevékenységet végez, valamint az intézményünk által fogadott nagykoncertek szervezői munkáját látja el. Főbb szakmai terveik az évre: „Tavaszi szél vizet áraszt” címmel népzenei kitekintésű egész estés klasszikus nagykoncert,  valamint ünnepi hangverseny az Adventi programsor keretében; felkérésre repertoáron lévő művekből városi rendezvényeken, ünnepi eseményeken történő közreműködés, valamint pályázati támogatás függvényében egy nemzetközi kórustalálkozón történő részvétel. 

Calandrella Kamarakórus

Időpont, gyakoriság: hetente, péntek 18.00-20.00

Vezető: Kutyejné Ablonczy Katalin karnagy                           

Kapcsolattartó: Paulikné Tóth Krisztina                                  

A Calandrella Kamarakórus városunk legkiemelkedőbb színvonalú, „Hangversenykórus” minősítéssel rendelkező énekegyüttese, művészeti vezetője Kutyejné Ablonczy Katalin zenepedagógus, karnagy. Próbáikat péntek esténként az Evangélikus Gyülekezeti Házban tartják. Az önálló egyesületi formával is segített énekkart a Csabagyöngye háttér-tevékenységekkel, kulturális szervezői munkával támogatja. 

Chopin Kórus

Időpont, gyakoriság: hetente, hétfő: 18.00-20.00

Vezető: Rázga Józsefné karnagy

Kapcsolattartó: Paulikné Tóth Krisztina

A Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület énekkara heti egy alkalommal hétfőn tartja próbáit a központi épületben. Szák Kocsis Péter karnagy művészeti koncepciójában a lengyel nemzetiségi hagyományok ápolását éppúgy fontosnak tarja, mint ahogyan szorgalmazza a magyar és nemzetközi kórusirodalomból történő repertoár bővítését is. Nemzetiségi kórusként főként Lengyelországhoz kötődő ünnepi alkalmak műsorában tervezik közreműködésüket, de nyitottak városi kulturális események, ünnepi alkalmak műsorszolgáltatására is.

Csabai Színistúdió

Időpont, gyakoriság: hétfő, csütörtök, péntek: 15.00-18.00

Közösségszervező: Király M. Alexandra

Oktatók:

Szepsi-Szente Éva: a Baross Imre Artistaképző Intézet Színitanházának tanára; énekesnő: ének, beszédművelés              

Kerepeczki Nóra: a Csabagyöngye Kulturális Központ kreatív munkatársa, előadóművész: színészmesterség, művészeti vezető

A Csabai Színistúdió az intézmény 27 éve működő színjátszó csoportja. Tagjai általános- és középiskolás fiatalok, akik tánc, ének, beszédművelés, valamint színészmesterség órákon vesznek részt, heti három alkalommal a Csabagyöngye Kulturális Központban.

A közösség rendszeres résztvevője Békéscsaba és Békés megye kulturális rendezvényeinek. A csoport jelen van az ország és a Kárpát-medence magyar rendezvényein, amatőr szakmai megmérettetésein, melyekről sorra jelentős díjakat hoznak el. A Stúdió a Békéscsaba Kultúrájáért Kitüntetés (2001), Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díj (2011), a Megyei Príma Díj (2013), valamint a Miklós Tibor Emlékdíj (2017) tulajdonosa. Fellépéseikkel az egész országban szórakoztatják a közönséget. Szórakoztató musical, nosztalgia és gyerekműsoraikkal kulturális rendezvényeken, nemzeti ünnepeken állnak színpadra.

A korosztályos sajátosságoknak és az egyéni képességeknek megfelelően igyekszünk megismertetni tanítványainkkal a színház világát. A mesterségbeli képzés mellett fejlődik kommunikációs képességük, személyiségük nyitottabbá válik, kiállásuk magabiztosabb lesz – s ezt nem csupán a színpadon, de a hétköznapokban is kamatoztatni tudják. Évente több alkalommal változatos tematikájú tréningeket szervezünk diákjainknak. A közös nyári táborozás és a fellépésekkel járó utazások összekovácsolják a csapatot, akik így nem csupán egy szakkör tagjai lesznek, hanem egymás életének részei – nálunk új barátságokkal, sok nevetéssel, valamint egy érdekes, színes család védőernyőjével gazdagíthatják életüket.

A Csabai Színistúdió egész évben várja az érdeklődő fiatalok jelentkezését: „Ha szeretsz énekelni, táncolni vagy színészkedni, netalán mindegyiket IS, 12 és 20 év közötti fiatal vagy, köztünk a helyed!”

Féling Színház

Időpont, gyakoriság: hétfő és szerda: 17:00-20:00, esetenként szombat délelőtt

Vezető: Steinwender József

Kapcsolattartó: Csikós Nóra

A Féling Színház egy középiskolásokból és fiatal felnőttekből álló amatőr színházi csoportosulás. Hetente kétszer találkoznak a csoporttagok, mely alkalmakkor helyzetgyakorlatokat végeznek és színházi darabok előadására készülnek. A Féling Színház évente háromszor mutatja be darabjait a közönségnek. 2020-ban az Impro Fesztivál, a Groteszk tükör, a Mi színházi műhelyünk és a Józsa Mihály Vers- és Prózamondó Fesztivál kapcsolódik nevükhöz.

Csaba Big Band

Időpont, gyakoriság: próbák esetenként, szombaton délutánonként

Vezető: Illyés Miklós

Kapcsolattartó: Balázs Viktor

A 2013-ban alakult Csaba Big Band számos sikeres hazai és külföldi fellépést tudhat magáénak. Az együttes hasonlóan az előző évhez idén is tervezi megtartani rendszeres próbáit annak ellenére, hogy az ország különböző pontjairól gyűlnek össze a zenészek. A tervek között szerepelnek a hagyományossá váló fellépések, rendszeres fellépői a Tavaszi Fesztiválnak és a Zenitnek.

Hetvenszer Hétszer Bocsánat együttes

Próbák: hetente, szombat délelőtt

Zenekar vezető: Kabai Gábor

Közösségszervező: Balázs Viktor

A Hetvenszer Hétszer Bocsánat együttes 2009 júliusában alakult Békéscsabán. Elsősorban saját maguk által megzenésített verseket játszik. A Mária Rádió által meghirdetett „Istenes versek megzenésítve” pályázatára nevezett három verssel bronzminősítést értek el. Szeretnének idén is több helyen koncertezni, hogy egyre többen megismerjék őket.

Lobogó Láng együttes

Időpont, gyakoriság: hetente, szerda délután

Vezető: Kabai Gábor

Kapcsolattartó: Balázs Viktor

A 2019 májusában alakult formációt a szeretet kovácsolta össze. Szenvedélyes tűz az, ami lobog lelkükben, ezért lett a nevük Lobogó Láng. Dalaikkal műfaji határokat lépnek át sajátos módon, melyben minden korosztály talál kedvére való muzsikát. Leonard Cohen mellett megzenésített versek, illetve több ismert hazai előadó zenéje színesíti repertoárjukat.

Képzőművész Klub

Időpontok, gyakoriság: hetente, péntek: 16:00-18:00

Vezető: Scholtz Endre

Scholtz Endre művészet- és életpálya díjjal kitüntetett festőművész ebben a tanévben is elindította rajz és festő szakkörét, amelyben az óvodás korosztálytól a középiskolásokig dolgozik együtt a csoport. A kisebb gyerekek látásmódját a tinédzserek gondolkodása, világlátása, művészi felfogása erősíti, gyarapítja. Az absztrakció, a művészeti fejlődés nem feltétlenül korosztály specifikus, ezért van mód a különböző korosztályok együtt munkálkodására. A nagyobbakat nem húzza vissza a kicsik jelenléte, míg a kicsik művészi látásmódját fejleszti a nagyobbak gondolkodása, a grafikában, festészetben való állásfoglalása. A klub tagsága folyamatosan bővül, reményeink szerint tovább gyarapszik a művészetekre fogékony gyerekekkel.

Nefelejcs népdalkör

Időpont, gyakoriság: hetente, csütörtök: 16.00-18.00

Vezető: Bukvainé Turbucz Ilona

Kapcsolattartó: Csikós Nóra

A Nefelejcs Népdalkör magyar nyelvű tájegységek dalaiból összeállított népdalcsokrokkal lép színpadra. A csoport – hagyományt teremtő szándékkal – évente szervezője egy magyar népzenei rendezvénynek. A népdalkör rendszeresen fellép fesztiválokon, civil szervezetek rendezvényein és baráti találkozókon, évente mintegy tíz-tizenkét alkalommal. Az általuk szervezett programokra rendszeresen hívnak más népdalköröket, illetve hangszeres előadókat is. Mindazokat várják tagjaik sorába, akik szerelmesei a magyar népdaloknak, és szeretnek együtt énekelni.

Világfa Zenekar

Időpont, gyakoriság: hetente, csütörtök: 18:00-21:00

Vezető: Berényi-Nagy Péter

Kapcsolattartó: Molnár-Rúzsa Krisztina

A Világfa Zenekar világzenei vonalon haladó, „révülős”, misztikus zenét játszó formáció. Zenekarukban van többek között dob, basszusgitár, elektromos gitár és a manapság egyre népszerűbb hangdrum. Különleges hangzásvilágú, egyedi, saját szerzeményeket játszanak. Nyilvános próbáikon, fellépéseiken idén már közönség előtt is bizonyítani szeretnének.

TÁNC

Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért, Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes

Időpont, gyakoriság: hétfőtől péntekig: 18:00-21:00

Vezető: Szarka Zsolt művészeti vezető, Pintér Tibor alelnök, Varga Sándorné elnök

Kapcsolattartó: Csikós Nóra

A Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes 1986-ban alakult, míg a Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért tíz évvel később. A Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes az ország szinte minden városában bemutatkozott már, és tartott néptáncos bemutatókat. Nem egyszer megfordultak már a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőben, mindannyiszor szép eredményeket érve el. A csoportot elsősorban középiskolás fiatalok alkotják, akik már gyermekkoruk óta táncot tanulnak, de vannak felnőtt korú, aranysarkantyús táncosaik is. A táncegyüttes mellett az egyesület nagy gondot fordít a néptánc hagyományainak megőrzésére a hétköznapi emberek számára is. Heti három alkalommal tárt kapukkal várja a „Mindenki néptánciskolája” a néptánc iránt érdeklődőket minden korosztályban. Évente több alkalommal rendeznek mindenki számára nyitott táncházakat és fellépnek a város és intézményünk rendezvényein.

Békéscsabai Társastánc Klub és Nyíri Lajos Táncsport Egyesület

Időpont, gyakoriság: hétfő, kedd, csütörtök: 18:00-20:00, szerda, péntek: 17:00-20:00

Edzések helyszíne: Csabagyöngye Kulturális Központ, Balassi Bálint Magyar Művészetek Háza és a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnázium

Szakmai vezetők: Meszlényi Viktória és Hajas Tibor, a Nyíri Lajos TSE alelnöke

Közösségszervező: Csikós Nóra

Oktatóink: Hajas Tibor, Meszlényi Viktória, Gyurkó László, Csomós Tamás és Kovács Katalin

A Békéscsabai Társastánc Klub az egyik legrégebb óta fennálló társastáncos klub az országban. Gyökerei egészen 1961-ig nyúlnak vissza. A klub alapítója Nyíri Lajos békéscsabai táncpedagógus volt, aki az „A” Osztályos Országos Társastánc Bajnokság „szülőatyja”. A Nyíri Lajos Táncsport Egyesület munkájában a mai napig aktívan részt vesz Nyíri Mária (Nyíri Lajos lánya) és férje Felczán Béla.

A klub jelenleg két felnőtt tanfolyamot működtet, különböző tudásszinten levő érdeklődők számára, a kezdőktől egészen a már évek óta járó táncosokig.Egy lányformációs csoport és egy haladó gyermek tanfolyam működik, 2020 őszén várható új kezdő tanfolyam indítása gyermekeknek. A 12 fős szenior formáció tagjai nyugdíjas korú táncosok. A Nyíri Lajos Táncsport Egyesületnek jelenleg 16 versenyzője van.

KÖZÉLET

Békéscsabai Diákönkormányzat

Időpont, gyakoriság: hetente, kedd: 16.30-18.00

Közösségszervező: Süle Luca

Az 1995 óta működő Békéscsabai Diákönkormányzat alapfeladatai közé tartozik az érdekképviselet és érdekérvényesítés, az iskolai DÖK-ökkel, az ifjúsági korosztállyal, a szakmai és civil szervezetekkel való kapcsolattartás, valamint programok szervezése. A DÖK működésének és rendezvényeinek színtere a Csabagyöngye Kulturális Központ. Gyűléseiket hetente tartják meg az intézményben működő Patent Ifjúsági és Diákirodában. Szervezésükben valósul meg többek közt a tavaszi és őszi Városi Ifjúsági Parlament, a Békéscsabai Diákönkormányzati Fórum, a LIKE – Lézengő Ifjúság Kulturális Eseménye, a DÖK-Bál, a Békéscsabai Iskolán Kívüli Tannap (BIKT), a jótékonysági „Mikulás-járás” és sportesemények, pl. a Nyuszikupa.

Az utóbbi években a jelentkezők száma elérte a kezelhető csoportlétszám határát, így az újonnan belépni kívánó tagoknak „felvételizni” kell minden év októberében. A Békéscsabai Diákönkormányzat 2018-ban munkája elismeréseként „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetésben részesült, melyet Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése adományozott.

Önkéntes klub

Időpont, gyakoriság: minden hónap első szerdáján 17:00 órától

Vezető: Molnár-Rúzsa Krisztina

A Csabagyöngye Kulturális Központ 2011. október 10. óta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Esélyegyenlőségi Főosztály által regisztrált önkéntes fogadó szervezet. Az önkéntesek nemcsak egy szolgáltató csoport, hanem egy összetartó közösséget is alkotnak. A havi egyszeri találkozókon nem kizárólag munkamegbeszélés, hanem közösségépítés és folyamatos fejlesztés is folyik. A 2020-as évben az intézmény 26 fő segítségére számíthat. Az önkéntesek által ellátott feladatkörök: fesztiválokhoz, rendezvényekhez kötődő animátori feladatok: jegyszedés, ültetés, forgatókönyv alapján előkészítésben segítő, reklámanyagok, információs kiadványok terítése, csoportkísérés, közösségi térben kortárssegítői ügyelet ellátása.

HOBBI

Békés Megyei Anime Társaság

Időpontok, gyakoriság: kéthetente, szombaton 14 órától

Vezető: Novák Norbert

Kapcsolattartó: Balázs Viktor

Az évek alatt hagyománnyá vált szombati vetítéseit kéthetente tartja a klub, amelyen a résztvevők animéket, amv-ket néznek, melyekből hétről-hétre egyre jobban megismerhetik a japán kultúra világát. A résztvevők rendszeresen bújnak bele egy-egy anime szereplő bőrébe, amely szintén mutatja a klubtagok lelkesedését. Terveik között szerepelnek még a játékos, esetleg verseny feladatokkal megtűzdelt délutánok, és pár nagyobb rendezvény megvalósítása is.

Bridzs Klub

Időpont, gyakoriság: hetente, hétfő este

Vezető: Csibor Zoltán

Kapcsolattartó: Balázs Viktor

A bridzs játéknak nagy hagyománya van Magyarországon, közel 1000 ember játszik versenyszerűen. Ugyan a klubba járók nem profi versenyzők, de nagy szerelmesei ennek a társasjátéknak. Heti rendszerességgel ülnek össze intézményünkben, ahol a bridzs mellett számos egyéb kártyajátékkal (huszonegy, kanaszta, pasziánsz, römi) remek hangulatban töltik el szabadidejüket.

Érmegyűjtők Köre

Időpont, gyakoriság: kéthetente, szombat délután

Vezető: Pádi Zoltán

Közösségszervező: Balázs Viktor

A csoport önálló vezetéssel, tervezéssel működik, tagjai jórészt a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének békéscsabai és környékbeli tagjai, akik régi és külföldi érmék gyűjtésével, cseréjével, elemzésével és az érmékkel kapcsolatos tudásanyag megismerésével foglalkoznak. Éves szinten kb. 20 foglalkozás van tervbe véve, a nyári és a téli szünet kivételével, kéthetenkénti összejövetelekkel.  A taglétszáma 20-22 fő, közülük többen látogatják a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének országos és regionális rendezvényeit is.

KerékPárt Bringa Klub

Időpont, gyakoriság: havonta

Vezető: Solymosi Attila

A Bringa Klub idei tervei között szerepel egy gyereknapi egyedi építésű és extrém bringa kiállítás és egy őszi veterán kerékpár kiállítás. Túraterveink: Kondoros, Szarvas (Arborétum, Mini Magyarország), Gyula-Városerdő, Dánfok, csabai körtúra, Csaba tó, Tisza-tó.

Körös Makett Klub

Időpont, gyakoriság: hetente, szerda: 17.30-19.00

Vezető: Bodó Imre

Az 1994-ben alakult patinás klub 2014 októberétől tartja foglalkozásait a Csabagyöngye Kulturális Központban. Összejöveteleiken a hobbi sajátosságaival, technikai újításokkal és mesterfogásokkal foglalkoznak, de nem ritkán a modellezett tárgyak valós történetére is kitérnek egy-egy történelmi áttekintés formájában. A 20 fős aktív tagsággal rendelkező csoport rendszeres résztvevője az országban és a környező országokban megrendezett versenyeknek. 2020 szeptemberében rendezik meg 26. alkalommal a Nemzetközi Makett Kiállítást és Versenyt.

Rejtvényklub

Időpont, gyakoriság: kéthetente, csütörtök 15.00-17.00

Vezető: Hankóné Zsilák Katalin

Közösségszervező: Balázs Viktor

A foglalkozások célja a szórakozás, a meglévő tudás és műveltség felszínen tartása mellett új ismeretek szerzése, a rejtvényfejtés technikájának csiszolása, új rejtvénytípusok megismerése, fejtésének begyakorlása. Fontos kihívás áprilisban az általános iskolások városi egyéni keresztrejtvényfejtő versenye, az Országos Keresztrejtvényfejtő Versenyre pedig májusban kerül sor. Ez az esemény az ország egyik legjelentősebb rejtvényversenye, hiszen négy kategóriában, általános iskolásoknak és felnőtteknek, egyéni és csapatverseny keretében igen nagy létszámú versenyzőt fogad a Csabagyöngye. A verseny szakmai előkészítő és lebonyolító feladatait a klub tagjai látják el.

GYERMEK

BabaArt – Fest a babám

Baba önfejlesztő program Baji Miklós Zoltán vezetésével

Időpont, gyakoriság: hetente, csütörtök: 10.00

Részvételi díj: 1000,- Forint/fő/alkalom, ami magában foglalja az egészségre ártalmatlan festékek és eszközök használatát.

Jelentkezés, érdeklődés: festababam@gmail.com | 30/234 8477

Varázsének Hevesi Imi bácsival

Időpont, gyakoriság: hetente, kedd: 10.30-tól és 16.30-tól

Hevesi Imi bácsi platina- és aranylemezes előadóművész, zenepedagógus, zeneszerző 2009-ben megálmodta és létrehozta a Varázsének foglalkozásokat. Ez egy interaktív, muzikalitást előcsaló, önmegvalósítást elősegítő, személyiséget szárnyaltató, mozgást fejlesztő zenés együttlét. Itt minden megengedett, semmi sem kötelező! Kipróbálhatod a hangszereket, a cél a teljes felszabadultság elérése. Részvételi díjjal kapcsolatban érdeklődni szükséges.

Minden 10. alkalom INGYENES!

Elérhetőségek:

Facebook: Varázsének baba-mama klub
https://www.facebook.com/groups/112160045472588/ 
https://www.facebook.com/imibacsi.hu/

E-mail: hevesiimre21@gmail.com

Mese szakkör

helyszín: Kölyöksziget terem
gyakoriság: minden kedden 16:30 és 18:00 óra között
díja: 4000.- forint/ gyermek / hó

A meseszakkörön magyar népmeséket dolgozunk fel, együtt fogalmazzuk meg a gyermekekkel a mese tanulságát. A mese felolvasása után, a gyerekekkel irányított beszélgetést folytatunk a mese tartalmáról, az ismeretlen szavak jelentéséről, a mesében megfogalmazott konfliktusról és a történet tanulságáról. A célunk, hogy a beszélgetés folyamán maguktól ébredjenek rá és fogalmazzák meg a konklúziót.

A szakkörön többek között az alábbi meséket is felolvassuk: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Babszem Jankó, Kisgömböc. A beszélgetés után mindig valamilyen művészeti foglalkozás köetkezik: kézműveskedés, rajzolás, festés, hajtogatás, papírmasé készítés, dalírás, színjáték, tánc, stb…

Hogy miért érdemes a meseszakkörön részt venni?
· derűs, érdekes élményekben lesz része a gyermekeknek
· kizökkenek a hétköznapok monotóniájából
· játszva tanulnak
· kifejezik, felfedezik saját kreativitását
· új barátokat, új érdeklődési köröket találhatnak
· magyar népmeséket hallgatnak

Kötődő Lurkók Baba-Mama Klub

foglalkozások: kéthetente péntekenként délelőtt – 10:00 – 11:30

Az foglalkozás első negyed órájában a gyerkőcöknek aranyos, mondókás foglalkozással kedveskedik a foglalkozásvezető. Majd utána az aktuális témában kezdődik egy kötetlen előadás.

A klubalkalmon lehetőség nyílik még (mely igényt előre jelezni szükséges): – szakszerű segítséggel próbahordozásra, – hordozó eszközök kölcsönzésére.

A klub helyszíne: Csabagyöngye Kulturális Központ, 1. emelet, Kölyök sziget

A foglalkozást vezeti: Szászné Nagy Veronika – babahordozási tanácsadó, Aktívmami

Fitness oktató, doTERRA wellness tanácsadó

Bemutatkozás

„Szászné Nagy Veronika babahordozási tanácsadó vagyok és a Kötődő Lurkók babahordozó klub megálmodója, mely immár ötödik éve működik.

A kisfiam megszületése után találtam rá a hordozásra és szívügyem lett, hogy ezt mindenkivel megosszam. Így lettem tanácsadó és emiatt hoztam létre a Kötődő Lurkók Babahordozó Klubot is.

A klub az évek alatt sokat változott, finomodott. A hordozáson túl, a környezettudatos megoldások is teret kaptak a klubban, mint például a mosható pelenka, a mosható higiéniai

eszközök, vegyszermentes megoldások, egyebek. Több szakemberrel is kapcsolatban vagyok, így a jövőben várható védőnői előadás, például: szoptatásról, hozzátáplálásról, tesó érkezéséről, egyéb témákról és gyógytornász előadás is. Igény szerint természetesen bővülhetnek a témák.”

Baba-Mama tornák: Aktívmami Hordozós Gerinctréning és Babás Fitnesz

Aktívmami-történetem – foglalkozásvezető: Szászné Nagy Veronika

„Azért lettem 2 éve Aktívmami oktató, mert szerettem volna egy olyan mozgásformát nyújtani, melyen azok az anyukás is részt vehetnek, akiknek a babája nem feltétlenül van el a játszószőnyegen, amíg anya tornázik. Így először a Hordozós Aktívmami képzést, majd kesőbb, a Hordozós Gerinctréning és Babás Fitnessz képzést végeztem el.”

Mikor vehetnek részt az anyukák?
Hordozós órákon már várandósan is!
A Babás Fitnessen a gyermekágy letelte után. (Hüvelyi szülésnél 6 hét után, császármetszésnél 10-12 hét elteltével.)

Aktívmami Hordozós Gerinctréning

időpont, gyakoriság: hétfőnként 10:00 és 11:00 óra között
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ, 2. emelet, Tükrös terem

Ha úgy érzed nap végére leszakad a derekad, fáj a hátad, vagy csak megelőznéd mindezeket, akkor ezt a mozgástípust neked találták ki: Aktívmami Hordozós Gerinctréning! A babák általában végigalusszák amíg anya tornázik, így nem kell tartanod, hogy megzavarod a babád napi rendjét, ha éppen akkor aludna. Amíg az anyukák tornáznak, addig a babájuk elöl vagy háton, a baba korának megfelelő hordozóban van (kendő, mei-tai vagy csatos hordozó). Az óra egészét vagy nagy részét állva végezzük. Ez alatt változatos gyakorlatokkal, különleges gyakorlatblokkokkal találkozhatsz, miközben a babád az élő súlyod. Ahogy nő, úgy növekszik folyamatosan, de fokozatosan a terhelés.

Milyen is egy Aktívmami Hordozós Gerinctréning?
– Speciálisan kifejlesztett mozgásforma anya-baba párosra.
– Az óra középpontjában a gerinc áll, azaz a transversospinalis izmok erősítése.
– Hangsúlyt fektetünk még a hátizmok, farizmok, combizmok és karizmok erősítésére is.
– Mobilizáljuk az ízületeinket.
– Az aktív elongációs blokk segít a helyes testtartás elsajátításában.

Babás Fitnesz

időpont, gyakoriság: szerdánként 10:00 és 11:00 óra között
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ, 2. emelet, Tükrös terem

Milyen is egy Babás Fitnesz alkalom?
Az órát egy 10-15 perces babás tornával kezdjük, ahol mondókákkal fűszerezve megmozgatjuk a babáinkat, amit ők nagyon élveznek. Aztán következik a funkcionális edzés,

átmozgatjuk az egész testet, legtöbb esetben eszközök nélkül. A szülés utáni regenerációra fokozottan odafigyelünk. Nem koreográfiát ismételünk, így nem szükséges ritmusérzék.

Fókuszban a core izmok, hátizmok, comb és farizom állnak! És az intim torna sem maradhat ki a sorból, mert az is fontos!

Akció!
Az akció visszavonásáig az első alkalom részvételi díja: 1000 Ft (óratípusonként)!

1 alkalom: 1700 Ft
3 alkalom: 4800 Ft (1600 Ft/alk.) lejárat: 1 hónap
5 alkalom: 7 500 Ft (1500 Ft/alk.) lejárat: 2 hónap
10 alkalom: 12 500 Ft (1250 Ft/alk.) lejárat: 3 hónap

Az órákon nincs minimum létszám, de bejelentkezés szükséges az alábbi telefonszámon:

Szászné Nagy Veronika – 0630 366 92 84
Nem szükséges saját hordozó a hordozós órákra, viszont telefonon jelezni kell az igényt!

NYUGDÍJAS

Nosztalgia Tízek Klubja

Időpont, gyakoriság: hetente, szerda: 14.00-16.30

Vezető: Tóth Jánosné

Közösségszervező: Paulikné Tóth Krisztina

A Nosztalgia Tízek Klubja a város egyik legkedveltebb szépkorú általános szabadidős közössége.  Az aktív életvitelű nyugdíjas közösség közel 80 fős tagsága alkalmanként átlagosan 45-50 fővel vesz részt egy-egy foglalkozáson. Gondosan és változatosan tervezett heti rendszeres találkozóikat gazdag kulturális-szabadidős tartalmakkal szervezik, melyek többek között ismeretterjesztő előadások, művészeti produkciók, valamint külső élményprogramok és ünnepi együttlétek.

Szemián Sámuel Egylet

Időpont, gyakoriság: minden hónap utolsó hétfőjén: 14.00-16.00

Vezető: Paluska Pál

Kapcsolattartó: Varga Gábor

A közösség 2009-ben jött létre azzal a céllal, hogy szabadidős tevékenységet, sport és kulturális programokat, szakmai előadásokat szervezzen tagjai számára. Fontos számukra a környezettudatosság eszméjének terjesztése. A programok, előadások, látogatások, kulturális kirándulások a város érdeklődő közönsége számára is nyitottak.

EGÉSZSÉGKULTÚRA

Csabagyöngye Egészségklub

Időpont gyakoriság: havonta egy alkalommal, szombatonként

Vezető: Harsányiné Dr. Incze Edit

Kapcsolattartó: Forczek Győző

A 2015 óta a Csabagyöngye Kulturális Központban működő Egészségklub foglalkozásainak témái kimeríthetetlenek, az egészség tárgykörébe tartozó összejövetelek mindig új és új ismeretekkel bővítik az érdeklődők tudását. A klubdélutánok látogatása továbbra is díjtalan, melyeken korosztálytól függetlenül bárki részt vehet.

Fájdalom nélkül klub

Időpont, gyakoriság: hetente, kedd: 15:30-16:30

Vezető: Kokavecz Mátyásné

A klub gyógytorna foglalkozásokat kínál jellemzően az idősebb korosztály számára, melyek célja a fájdalmak csökkentése, a mozgékonyság növelése. A heti rendszerességgel megvalósuló foglalkozásokat Kokavecz Mátyásné vezeti, aki a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház Fizioterápiás Osztályának nyugalmazott vezető gyógytornászaként biztos szaktudással és nagy empátiával segíti a résztvevők átmozgató tornáját. A klub és egyben a gyógytorna célja a résztvevők közérzetének javítása, mozgásszervi eredetű fájdalmainak csökkentése, az élhetőbb időskor megteremtése.

Gerinctorna klub

Időpont, gyakoriság: hetente, szerda: 15.00-16.00

Vezető: Lukács Katalin

Közösségszervező: Balázs Viktor

A klub tevékenysége mozgásszervi betegségek gyógyítására, illetve megelőzésére szolgál. A mozgásszegény életmód következtében népbetegséggé váltak a mozgásszervi bántalmak. A foglalkozássorozat célja, hogy megelőzze, illetve megszüntesse a gerincbántalmakat, melyek a mai életmód következtében a lakosság nagyobb része körében az érett felnőttkor időszakában nagy valószínűséggel kialakulhatnak. A rendszeres gerinctorna gyakorlatok ezen kívül sokat segítenek a helyes testtartás kialakításában és az ízületkímélő mozgáskultúra elsajátításában.

Hipertónia és Szíves klub

Időpont, gyakoriság: havonta, jellemzően a hónap első szerdáján 17:00-19:00

A Hipertónia és Szíves Klub hosszú évek óta formál közösséget magasvérnyomás-betegségben szenvedők és szívbetegek számára. A klub számára fontos a prevenció is, így programjai megszólítják az egészségtudatos élet iránt érdeklődőket is. A klubfoglalkozások az ismeretterjesztés mellett szociális érintkezési lehetőséget is jelentenek a résztvevők számára. A főleg szakorvosok által tartott egészségügyi témájú előadások mellett ismeretterjesztő orvostörténeti, botanikai, illetve színháztörténeti előadások is megtartásra kerülnek.

Lisztérzékeny Csoport Békéscsaba

Időpont, gyakoriság: esetenként

Vezető: Hrabovszki Györgyné Marika

Közösségszervező: Balázs Viktor

2001 júliusában alakult a közösség, némi átalakulás után jelenleg Lisztérzékeny Csoport Békéscsaba néven a lisztérzékenységben, tejcukor érzékenységben szenvedő gyermek és felnőtt tagok segítése céljából működik. A csoport egészségmegőrző, gyógyító, rehabilitációs, családsegítő és szociális tevékenységet végez, a csoport és tagjai társadalmi esélyegyenlőségének elősegítésén fáradozik. Elsődleges feladata azok segítése, akik most szembesülnek a speciális gluténmentes diétához kapcsolódó mindennapos problémákkal és nehézségekkel. Gyermekek felkészítése a felnőtt életre szakmai, orvosi, pszichológiai és dietetikus általi tanácsadással, konzultációkkal.

Rehabilitációs klub

Időpont, gyakoriság: hetente, kedd: 14:30-15:30

Vezető: Juhász Gabriella

Közösségszervező: Balázs Viktor

A klub, mely több mint 10 éves, elsősorban hipertóniás, szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi betegségekkel küzdő személyek részére végzi tevékenységét, egészségmegőrző és az egészséges testi-lelki állapot visszaszerzésére törekvő feladatot ellátva. A jóga eszközével dolgozik, de nem tanfolyamszerűek a foglalkozások, hanem rendre a csoport hasznára váló gyakorlatokat végzik el. Húsz fő feletti létszámmal folyik a munka, túlnyomórészt nők vesznek részt a foglalkozásokon. Az idősebb korosztály jelenléte a domináns, akik a munkaerőpiacon inaktív státuszúak. Az ő számukra fontos a közösségben való részvétel, és a megfelelő fizikai, mentális állapot fenntartása, illetve javítása.

Sorsfonó Önismereti Egyesület – Sorsfonó Társulat és Műhely

Időpont, gyakoriság: minden hónap utolsó hétfőjén és minden hónap 2. szerdáján: 17.00-21.00

Vezető: Novák Magdolna és Galambosné Varju Blanka

A Sorsfonó Egyesület az önismeret, az életvezetés tudatosságának fejlesztése és az ehhez szükséges tudásbéli eszközök megszerzése tekintetében nyújt segítséget az érdeklődők számára. A Sorsfonó Műhely, a Sorsfonó Társulat tréningekkel és élményszínházi előadássorozattal várja a tagokat és a közönséget idén is.

Sorsfonó Önismereti Egyesület – Élményszínház

Időpont, gyakoriság: hetente, kedd: 16.30-18.30

Vezető: Novák Magdolna

Az Élményszínház 2007 óta működik Békéscsabán, a Mi-Értünk Egyesület és a Sorsfonó Önismereti Egyesület közös gondozásában. Küldetésük a 14-20 éves korosztály önismeretének, személyes és kapcsolati képességeinek fejlesztése. Alapító tagjai a békéscsabai KEF által kiképzett középiskolás korú kortárssegítők. Alapvetően a playback színház művészetterápiás módszerrel dolgoznak.

Sorsfonó Önismereti Egyesület – Villanások Mentális Színház

Időpont, gyakoriság: negyedévente

Vezető: Hevesiné Kratochwill Katalin

A társulatot 2001 decemberében hívták életre, amikor az alapítók a Semmelweis Egyetem mentálhigiéné szakán megismerkedtek a playback színház technikával, módszerrel. A tagság az idők folyamán bővült, változott. Valamennyien az élet különböző területein dolgozó segítők, akik országszerte és a határon túli magyarság körében is tanítják, népszerűsítjük a lelki egészség megtartásához szükséges eszközöket, közönségüket önismereti aktivitásra serkentik. A társulat a tagjai számára is megtartó erőként működik, segítik egymást önmaguk hiteles képviseletében.

TORNÁK

Chi kung – kínai lassú torna csoport

Időpont, gyakoriság: kedd, csütörtök: 19:00-20:00

Vezető: Forgács Lajos

Közösségszervező: Balázs Viktor

A csikung ősi kínai energia-torna és meditáció. Ezt az egészséges, belső harmóniát megteremtő mozgásformát műveli a 8-10 fős csoport. Az intézmény Kölyöksziget termében végzik tevékenységüket, relaxációs zenét hallgatva, de ha tehetik, és az időjárás megengedi, szívesen mennek ki a szabadba, mert a közösség mellett a természet közelsége is fontos számukra.

Várandós torna

Időpont, gyakoriság: hetente, hétfő és csütörtök: 17.00-18.00

Vezető: Csarnainé Hegedűs Nóra

Közösségszervező: Balázs Viktor

A várandós torna azokat az egészségtudatos kismamákat várja ismét, akik a számukra kifejlesztett speciális gyakorlatok segítségével védeni szeretnék leendő gyermekük és saját maguk egészségét. A szülés előtt álló kismamák testtarását, vérkeringését javító torna segíti a szüléskor megfelelő légzéstechnika elsajátítását, hozzájárul a terhességi túlsúly és a visszér betegség megelőzéséhez. A foglalkozások a jó közérzet, a fittség érzetét is elősegítik, s hasznos eszközei a mentális egészségmegőrzésnek.

Momfitt aerobik – baba-mama torna

Időpont, gyakoriság: hetente, szerda: 10.00

Vezető: Csarnainé Hegedűs Nóra

Közösségszervező: Balázs Viktor

A foglalkozásokon az anyukák közepes intenzitású aerobik elemeket, illetve hasizom regeneráló és tartásjavító gyakorlatokat végeznek. A torna által fokozatosan erősödik meg az izomzatuk és könnyebben nyerik vissza régi alakjukat és vitalitásukat. Az órák óriási előnye, hogy az anyukáknak nem kell megoldaniuk a gyermekeik felügyeletét, amíg ők távol vannak, hiszen az órákra a babáikat is el tudják hozni és ha ők azt igénylik, a gyakorlatokba is be tudják őket vonni.

LoveYourBelly hasizom fejlesztő- és regeneráló tréning

Időpont, gyakoriság: 2-3 havonta, szombat: 9.30-12.00

Vezető: Csarnainé Hegedűs Nóra

A kismamák és hasizom problémával küzdő nők számára szóló tréningek maximum 8-10 fős csoportban zajlanak. Az állapotfelmérést követően átvesszük azokat a gyakorlatokat, melyeket célszerű, vagy tilos végezni a különféle sérülések (szétnyílás, elvékonyodás) vagy teljesen ép hasfal, esetleg várandósság esetén. A tanfolyamokon életmódbeli és étrendbeli tanácsok is elhangzanak, melyeket a résztvevők be tudnak iktatni a mindennapjaikba. Mindenki személyre szabott edzésanyagot kap, melyet önállóan tud gyakorolni, de van lehetőség későbbi „kontrollórára” is.

SPORT

Békéscsabai Darts Sport Egyesület

Időpont, gyakoriság: kedd és szerda: 17.00-21.00

Vezető: Filyó Tibor

Az egyesület együttműködési megállapodás alapján működik az intézményben. A heti két alkalommal megtartott edzéseken különböző versenyekre készülnek, de helyi, regionális és országos versenyeket is szerveznek. 2020-ban az előző évekhez hasonlóan szinte minden hónapban lesznek kisebb-nagyobb megmozdulásaik. A jelentős sport- és sportdiplomáciai sikerekkel rendelkező kiemelkedően eredményes sportklub 20-25 aktív taggal rendelkezik. 2020-ban a sportág szövetségének döntése alapján júliusban újra megrendezik az országos bajnokságot, Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság címen.

Csaba Fly Asztalitenisz Klub

Időpont, gyakoriság: kedd és csütörtök délután

Vezető: Tar Ferenc

Kapcsolattartó: Balázs Viktor

2019 második felétől a Csaba Fly Asztalitenisz Klub immáron a Csabagyöngye Kulturális Központban tartja meg edzéseit. A 8-10 fős, kezdő és haladó játékosokból álló csapat heti 2-3 alkalommal jön össze, hogy saját versenyasztalukon gyakoroljanak. Ha nem éppen egy amatőr pingpong bajnokságra készülnek, akkor a napi testmozgást maximálisan kielégítő, remek hobbijuknak hódolnak.

GASZTRONÓMIA

Csabai Pálinka Klub

Időpont, gyakoriság: minden hónap első hétfőjén: 18.00-21.00

Vezetők: Mihály László elnök

A Csabai Pálinka Klub 2012-ben alakult a pálinkaturizmus témája köré megrendezett Turisztikai Konferencia égisze alatt. Céljuk a minőségi pálinka előállítása és a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése. A havi egy alkalommal megrendezett összejöveteleiken a párlatkészítés elmélete és a pálinkakészítés jogszabályi változásainak nyomon követése mellett párlatkóstolást is tartanak. Az alakulás évétől kezdve részt vesznek az eredetileg békéscsabai, majd Békés megyeivé vált házipálinka verseny szervezésében. A 44 taggal rendelkező közösség tevékenysége folytán 2016-ban a csabai kisüsti pálinka bekerült a békéscsabai települési értéktárba. Tagságát házipálinkát főző és főzető gazdák mellett okleveles párlatbírálók, pálinkafőző mesterek és vendéglátással foglalkozó szakemberek alkotják, többek között a klub szakmai vezetője Fabulya Attila okleves pálinkabíráló, a legnagyobb országos versenyek zsűrijének állandó tagja.