Példamutató együttműködést kötött a Csabagyöngye

A Csabagyöngye Kulturális Központ és az Esély Pedagógiai Központ között létrejött együttműködési megállapodás értelmében az iskola egy osztálya heti rendszerességgel rendezési, takarítási munkákat végez a Kulturális Központ néhány termében.

Az együttműködés célja, hogy az érintett gyermekek megtanuljanak önállóan tevékenykedni, a számukra idegen helyzetben helytállni. A Kulturális Központban végzendő segítő tevékenység hatására a tanulókban fokozatosan fejlődésnek indul az önállóságra való törekvés, a közösségben való szokások, viselkedési formák megtapasztalása és alkalmazása, a szokásrendszerek kialakítása és betartása. Emellett sikerélményt és önbizalmat szereznek, kapcsolatokat teremthetnek, amelyhez a Kulturális Központ munkatársai igyekeznek megfelelő feltételeket teremteni.

20171006-IMG_596020171006-IMG_5977

„A megállapodás első körben az év végéig szól, de reményeink szerint egy hosszútávú együttműködés első lépése ez. Az osztály értelmileg közepesen sérült gyermekekből áll, akiket nagy szeretettel és nyitottsággal fogadtak a Csabagyöngye munkatársai” – mondta Herczeg Tamás, a Csabagyöngye igazgatóhelyettese.

IMG_5964 copy IMG_5992

20171006-IMG_5971 20171006-IMG_5985