OBJEKTÍV 2014

Az elmúlt évi tevékenységüket összefoglaló kiállítása nyílt a Márvány Fotóműhelynek január 21-én. A magyar kultúra napja tiszteletére összeállított tárlatot (ami február 6-ig tekinthető meg a Lencsési Közösségi Házban) Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg.
Megnyitó szövegét adjuk közre.

Kedves vendégek, s igen tisztelt házigazda művészek!

Egy csodaszépen szerkesztett kiállítást láthatunk a Lencsési Közösségi Ház nagytermében.
Munkám kapcsán rengeteg tárlatnak vagyok résztvevője, és az a tapasztalatom, hogy az utóbbi években az esztétikai igényesség igen sokat csiszolódott ezen a területen. Szépen festett hátterek, falak, párhuzamos képszélek, átlátszó függesztések, és maguk a képek. Külsőségeiben kifogástalan élmény. De az is tapasztalatom, hogy ezen túl nem érzékelhetőek tartalmi törekvések. A képek csak sorakoznak, s egymáshoz való kapcsolatuk esetleges. Ritka az olyan anyag, melyben találunk rendszert. Szembetűnőt még csak-csak – de rejtettet igen keveset.

Itt most egy példaértékű szerkesztést láthatunk. A kiváló alkotások s a mértaniság mellett ez biztosíthatja számunkra az igazi befogadói élményt.
Nézzék csak meg jól, az egymást követő képek egymásnak felelnek. És nem csak a szomszédok, – két-három kép után is megvannak az asszociációk, amelyek visszalépésre, újra-megtekintésre késztetik a nézőt! A földre szállt angyalok visszahívnak a kalotaszegi lányhoz  – vagy ahogy Takács Péter idézte ma az 1943-as film címét, a Kalotaszegi madonnához.
Az Emlék-út visszautal az „Ígéret” imádság-arcú kapujára. Szász Róbert köd-szűrte csatornapartja együtt felel Grín Igor tóparti fáival, s nekem mindkettő oda képzelhető Gulyás Gábor remegő, lebegő, levegő-terű, plan air-es őszi útjának távolba vesző végére.
Hidvégi Edit és Kerepeczky Ágnes képein a színek válaszolnak egymásnak, Kiss Csaba és Machlik Gergely fényjátékain a formák.
Tuskáné Papp Erzsébet, Mazán Erzsébet, Katona Péter és Kucsera Zsolt képein a vonalak ismétlődése ad egymásba visszahajlítható ritmust.
A Heavy metal Szergej és Nagy Károly Fal-képe raszterességével, a szürkék élénk színekké való szétbontásával válaszol egymásnak, míg a sort záró három kép „hullámzó”, „táncoló”, „bűvös” színeit mintha egymásra hangolták volna az alkotók, pedig biztosan távoli helyeken, távoli pillanatokban eltérő gondolatsorok ihlették a képeket.
Blahut Károly képét nézve vissza kell lépnünk Maczik Eleonóra buborékjaiig, Méhes Miklós Táncától ifj. Nagy Károly Színharmónia című alkotásáig.
A Lépéskényszer aranya megcsillan a „Reines Wasser” cégtábláján. A „Szergej” robusztus vezetőfülkéje pedig visszautal a már említett Kiss Csaba – Machlik Gergely képek boltíves formáira.
A fonott kerítés arra szólít, hogy keressük, nincs-e ott Grín Igor vagy Gulyás Gábor tájain. S Dunai Katalin lovaskocsija is végigballaghatna Barabás Ferenc lankás, kalotaszegi útján. S végül a kezek üzenete a fafaragótól, az órát tartó kézen át, Detti kezéig, s a sordíszt bezáró apró kis ártatlan kacsóig, újabb utalásokat adnak a kiállítás látogatóinak.
S indulhat újra az út, ahogy Buchan Andrásné fotóján lépnek a nagy cipők… Indulhatunk vissza – Biros Erika szekond plános képének szempárja, az iskolás lányok titkoktól csillogó, mosolygó szeme, s a kalotaszegi madonna szintén titkokkal teli tekintete… És térül-fordul a néző, mert megint és megint és megint talált egy visszaigazolandó összefüggést, egy újra megnézendő részletet…
Nos, ezért nagyon fontos, hogy egy kiállítás szerkesztése jó szemmel történjen. Mert így a kép nemcsak önmagában beszél – hanem egy kisvilág részeként. Viszonylatai lesznek, több nézőpontú közege, teljesebb, körülírhatóbb élete.
Egyszer beszélgettem egy fotóművésszel, aki azt mondta, hogy a művészi fotó az csak fekete-fehér lehet. Egy ideig győzködtem magam az ő igazáról, aztán amikor már neki is láttam színes képeit, persze leszoktam róla. Itt öt fekete-fehér kép van, huszonhat színes. S hogy egy alkotóműhely kiállításán vagyunk, talán az is jelzi, hogy ezek a színhatások is összhangban vannak, üzennek, válaszolnak egymásnak és a nézőnek.

Én gratulálok a Márvány Fotóműhelynek ehhez az igényes, kiemelkedő anyaghoz, mint ahogy elmúlt évi kiváló eredményeikhez a MAFOSZ Szalonon, a „Csak tiszta forrásból” hagyományos meghirdetésén, a Székely Aladár fotópályázaton, a kiskunfélegyházi és az aradi nemzetközi pályázatokon, a Jászkun Szalon és az Alföldi Szalon kiállításain és a közösségi ház digiporáma fesztiválján. Méltán mondhatjuk, hogy ezt a közösséget is városunk kiemelt művészeti csoportjaként kell számon tartanunk!


(Kérem, nézzék el nekem, ha az „Objektív” című kiállításon néha kicsit szubjektív voltam, de ez a falon látható „objektumok” erős, meggyőző hatása a szubjektumomra!)